Kétszer annyi a taxis vidéken, mint amennyire szükség lenne

Pénzcentrum
2014. március 6. 11:00

Budapesthez hasonlóan vidéken is túl sok a taxi, számuk közel kétszerese a szükségesnek. Viszont a fővároshoz képest kevésbé szabályozott a vidéki piac - írja a Napi Gazdaság.

A kétszázezer lakosú Debrecenben néhány évvel ezelőtt még 10-11 taxitársaság működött, mára azonban két cég maradt. Mindkét vállalkozás 120-140 szerződött partnerrel dolgozik. A körülbelül 60 szabadúszót is beleszámolva mintegy 300-350 fuvarozó működik a városban. Számuk annak ellenére emelkedik tovább, hogy a város inkább 200-250 taxist tudna eltartani. A megyeszékhelyi díjtételek nem térnek el lényegesen a budapestitől, 20 forinttal kerül csak többe a fővárosban taxizni, mint Debrecenben (itt 260 forintért szállítják az utasokat kilométerenként). Budapesthez hasonlóan a hajdúsági városban is hétvégenként ugrik meg leginkább a forgalom az egyetemistáknak köszönhetően. Az utazóközönység túlnyomó részét a magán utasok teszik ki, de az ipari park vagy város multinacionális vállalatai miatt a céges ügyfelek száma sem elhanyagolható.

Szegeden is körülbelül kétszer annyi a taxis, mint amennyit a piac igényelne. A városban működő hat fuvarszervező 360-370 autóval működik, 180-200 viszont elég lenne. Itt viszont egy taxitársaság vezetőjének elmondása szerint a túlkínálat idővel megoldódik, mivel a távozók helyébe nem érkeznek új szereplők.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. június 21. 19:19