A magyar piacon a legtöbb új autó alapára ma már meghaladja az 5 millió forintot.

Magyarországon 2026-tól a friss jogosítvánnyal rendelkezők nem vezethetnek 300 kilowatt (kb. 400 lóerő) feletti teljesítményű személygépkocsikat a tervezett KRESZ-módosítás szerint - jelentette a 24.hu.
A szakemberek szerint a szigorításra azért van szükség, mert az elmúlt években több súlyos balesetet okoztak nagy teljesítményű járművekkel olyan fiatalok, akik nemrég szerezték meg vezetői engedélyüket.
A tervezet értelmében például egyes, közel 500 lóerős amerikai terepjárókat két évig nem vezethetnének a frissen jogosítványt szerzett sofőrök. A jogalkotók ezt azzal indokolják, hogy az ilyen nagy teljesítményű autókkal számos baleset történik az utakon.
Huszár István, a Husz Car Autószervíz szervíztanácsadója az ATV Híradónak elmondta: "Egy nagyon pici gázadásnál is olyan bődületes erő van a kerekekben, hogy maga az úton tartás és az autó kordinációja egy gyakorlott sofőrnek a képességét kívánja."
Horváth László szakoktató szerint a szülők felelőssége is, milyen első autóba ültetik gyermeküket. "A gázt, azt tudjuk nyomni, azonban az a profi vezető, aki meg is tud állni, de egy nagy teljesítményű autót kellő gyakorlattal lehet vezetni" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy óva inti a szülőket a nagy teljesítményű autók vásárlásától frissen vizsgázott gyermekeik számára.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A parlament várhatóan jövő év elején tárgyalja a KRESZ tervezett módosításait.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


