27 °C Budapest

Péntekig lehet kérni a gépkocsi-vásárlási támogatást

MTI
2013. március 26. 10:02

Péntekig lehet pályázni a gépkocsi-vásárlási támogatás idei első pályázatára - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára egy hétfői budapesti rendezvény után újságírók előtt.

Fülöp Attila elmondta, használt autó vásárlásához 600 ezer, míg új autó vásárlásához 900 ezer forint támogatást ad a kormányzat, ez - mint mondta - lényegesen több, mint a korábban biztosított 300 ezer forintos segítség.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy az idei első pályázatra már nemcsak a mozgáskorlátozottak, hanem a vakok, a gyengén látók, a hallássérültek, az autisták és az értelmi fogyatékossággal élők, illetve családtagjaik jelentkezhetnek a szociális és gyámhivataloknál.

Közölte, az új gépkocsit - akár kedvezményes kölcsönnel - vásárlók Suzuki Swift, illetve a nagyobb méretű Suzuki SX4 típusok közül választhatnak. Akik pedig használt autó mellett döntenek, 5 évnél fiatalabb gépkocsik közül válogathatnak - fűzte hozzá.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 21. szombat
Alajos, Leila
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?