Közeli felvétel egy hordozható elektronikus eszközről, amely a bevásárlókocsin van a szupermarketben. Az intelligens vásárlás kényelmessé teszi az élelmiszervásárlást. Érintésmentes fizetési koncepció.

Vadiúj hibrid bolthálózat terjeszkedik itthon: vetélytársat kap végre a Penny, Lidl, Aldi?

2025. június 8. 10:01

A kiskereskedő oldaláról az alacsonyabb költség mellett elérhető nagyobb forgalom, a vásárló részéről pedig a nagyfokú rugalmasság és egyszerű használhatóság a legfontosabb előnye a hibrid boltnak, amely nappal hagyományosan működik, éjszaka pedig dolgozók nélkül. A rendszert fejlesztő cég vezetője szerint reklámcéllal nem érdemes ilyen megoldásokat bevezetni, csak ha kézzelfogható előnye van.

A COOP Szeged Zrt. új, hibrid üzleti modellje illeszkedik a hazai kiskereskedelemben már megfigyelhető trendhez, a minél nagyobb fokú automatizáltság térnyeréséhez. Az úgynevezett hibrid bolt azonban nem csupán technológiai újítás, hanem a vásárlói igényekre adott rugalmas válasz is - mondta el Kelemen János, a COOP Szeged Zrt. elnök-vezérigazgatója. A modell lehetővé teszi, hogy a vásárlók akár a hagyományos nyitvatartási időn túl – késő este, éjszaka vagy épp vasárnap – önállóan, emberi kiszolgálás nélkül jussanak hozzá a megszokott termékkínálathoz.

Éjjel akár egyedül is lehetünk az üzletben

A vásárlónak lényegesen hosszabb nyitvatartási időt biztosítunk. Este 7 óra után, szombat vagy vasárnap délután, sőt ünnepnapokon is be tud vásárolni ebben a boltban. El tudom képzelni, hogy valaki szereti a nyugalmat, este 8-kor lemegy vásárolni, és ő az egyetlen a boltban. Nem kell sorban állni, nem kell senkit kerülgetni” – mondta el Kelemen János.

A megoldás révén a vásárlás menete is átalakul: a betérő vevő QR-kód segítségével tudja kinyitni az ajtót, megkezdeni a vásárlást, majd ugyanígy fizetni és távozni. A nappali órákban azonban az üzlet továbbra is a megszokott módon, személyzettel működik, így a „hibrid” kifejezés is innen ered – egy bolt, két üzemmóddal. A vezérigazgató szerint a vásárlók számára az időbeli rugalmasság az egyik legnagyobb előny.

A technológia ugyanakkor nem vesz el az emberi jelenlétből, legalábbis nem a szó szoros értelmében. A háttérben egy diszpécserközpont működik, amely valós idejű segítséget tud nyújtani, ha a vásárló elakadna a rendszer használatában.

Ha valaki nem boldogul a pénztárral vagy az ajtóval, egy gombnyomással tud emberrel beszélni. Nem személyesen van ott, de azonnali támogatást ad

– tette hozzá.

Felkészülnek az éjszakára

Az innováció természetesen komoly előkészületeket igényelt a kereskedő részéről. A bolt minden nap „felkészített” állapotban kerül át az éjszakai üzemmódba: tisztán, feltöltve, naprakészen. A személyzetnek ekkor informatikai átállítást kell végezni, hogy az automata rendszer működésbe léphessen. Kelemen János hangsúlyozta:

Ez egy nagyon komoly és nagy odafigyelést igénylő feladat. Nem arról van szó, hogy elmegy mindenki, és a bolt csak úgy magától működik

A boltban kapható termékek köre teljes: a vásárlók ugyanúgy hozzájuthatnak friss pékáruhoz vagy tejtermékekhez, mint bármelyik másik napszakban. Ez azért fontos, mert – ahogyan Kelemen fogalmazott – „ha a vásárló csalódik, legközelebb már sokkal óvatosabb lesz”.

Magasabb forgalom, alacsonyabb költségek

A hibrid modell ugyanakkor nemcsak vásárlói oldalról bír jelentőséggel. A jelenlegi gazdasági környezet, a munkaerőhiány és a fogyasztás lassú bővülése mind olyan tényezők, amelyek hatással vannak a kereskedelmi szektor működésére. Kelemen szerint

ez a megnyújtott időszak lehetőséget ad többletforgalom lebonyolítására jelentősen kevesebb költséggel. Ez a modell egyik fő mozgatórugója.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el,  havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Felmerül a kérdés: lehet-e ez a megoldás a jövő útja a kisebb településeken, ahol még nagyobb gondot jelent a megfelelő számú alkalmazott biztosítása? A COOP Szeged vezetője szerint a válasz egyértelműen igen – de fokozatos bevezetést igényel.

Nem zárom ki, hogy bizonyos helyeken teljesen automatizált boltok működjenek majd. De ehhez a vásárlói befogadókészség is kell. Egyelőre nehéz megítélni, hogyan fogadná ezt egy kisebb település lakossága

– fogalmazott Kelemen.

Hozzátette, hogy a rendszer nem veszélyezteti a munkahelyeket: az árufeltöltés, a takarítás, a technikai működtetés továbbra is humán erőforrást igényel. „Ettől senkinek nem kell tartania, hogy elveszíti a munkahelyét.”

Kézzelfogható előnyöket ígérnek

Már 20 évvel ezelőtt bemutattuk az első, magyarul beszélő önkiszolgáló kasszát. Kezdetben inkább inspirációként szolgált, de az évek során a technológia gazdaságosabbá vált, és öt évvel ezelőtt eljött a pillanat, amikor a piac is nyitott lett rá - mondta el Bessenyei István, a hibrid bolt technológiai hátterét biztosító Laurel Kft. ügyvezetője.

Hozzátette: kezdetektől fogva nem öncélú szoftverfejlesztésben gondolkodtak, hanem a technológia gyakorlati, azonnal hasznosítható előnyeire fókuszáltak. „Mindig azt néztük, hogy a rendelkezésre álló technológiákkal milyen érezhető, megtérülő előnyöket tudunk nyújtani a kereskedőknek” – fogalmazott Bessenyei István.

Kasszázás helyett értelmesebb feladatok

Ma már ott tartunk, hogy egy jó önkiszolgáló kassza havi 10-14 ezer tranzakciót is képes kezelni, míg egy pénztáros ennek felét-harmadát. Ez óriási munkaerő-megtakarítást jelent” – emelte ki Bessenyei. Hozzátette: a rendszer nemcsak hatékonyságot hoz, hanem felszabadítja a munkatársakat értékesebb feladatokra, például ügyfélkapcsolatra, termékválaszték fejlesztésére vagy tanácsadásra.

A Laurel úgy véli, a trend világos a jövőre nézve is: az új fejlesztéseik fókuszában a teljesen automatizált, személyzet nélküli boltok állnak. A globális trendeket követve alaposan elemezték a különböző modelleket, a mesterséges intelligencia-alapú vásárlói azonosítástól a polcszenzoros rendszerekig.

Ugyanakkor rámutattak: a látványos, ám rendkívül költséges koncepciók sok esetben nem bizonyulnak üzletileg életképesnek. „Sokan csak a hírverés miatt vezetnek be ilyen rendszereket, valós üzleti előny nélkül” – jegyezte meg az ügyvezető, aki szerint úgy érdemes ilyen boltokat fejleszteni, ha kézzelfogható hozadékuk van.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. június 20. péntek
Rafael
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?